Blog
Tanulás módszertan blog

Jaj neked, ha nem tudsz koncentrálni
Az íjász három méterre áll a 80 centiméter átmérőjű szalmabála előtt. Feladata eltalálni a bálát. 3 évig gyakorolta. 5 percig készülődik. Tömegek nézik. Mi ebben

A stresszmentes tanulás 6 lépése
Miért leszel feszült a tanulástól? Ha stresszelsz a tanulástól, akkor mindent el is követtél, hogy úgy legyen. Jó, nem egyedül tetted, hanem külső tényezők

Hogyan legyél türelmesebb magadhoz?
– Sosem felejtem el azt a nagy boldogságot, ami sok-sok évvel ezelőtt történt. Éppen a házunkhoz vezető gázárkot ástam – igen én – amikor

Néha úgy szívemből megráznám..
Néha úgy szívemből megráznám azt, aki az oktatásért felelős. Megráznám az iskolaigazgatót is, a tanárokat, a szülőket és a diákokat. De nem rázogathatok, legfeljebb

Hogyan ne legyél fáradt?
Feltárom előtted, mitől vagy kimerült. Olyan egyszerűen betartható tippeket adok, amivel még este is marad tartalékenergiád.

A zseniség, a kreatív gondolkodás tanulható
Mindenki ámulva tekint Elon Muskra, hisz kétség nem fér hozzá, hogy zseni a fickó. Biztosan kell a zseniséghez adottság, de az nagyon nem elég.

Játszva tanulás, tartós tudás
Játszottál már Memoryt gyerekkel? Ugye, hogy mindig ő nyert? Miért jobbak a gyerekek Memoryban, mint a felnőttek? Mert ők egyszerre látják és fogják fel

A Lozanov-féle szuggesztopédia módszertana
Lozanov az 1960-as években dolgozta ki a szupertanulás módszerét. Bármennyire hihetetlennek tűnik, de igazolhatóak az eredmények. Egy nap alatt 3000 szót tanultak meg a

8 tipp arra, hogyan tudsz jobban koncentrálni az online órára
„Mivel az egyetemeknek és középiskoláknak át kellett térniük az online oktatásra, így az eddig megszokott tanulási módszerek felborultak. A monitortól – először – fáj a
Német módszertan blog

Igeragozás tanulása totál másképpen
Ha kezdő vagy és most tanulod az igeragozást, akkor 1000 %-ig biztos vagyok benne, hogy így tanulod. ich komme du kommst er, sie, es

Bőrön át nyelvet tanulni
Igen, kipróbáltam, nem kevés pénzbe került a szerkezet, amit megvásároltam hozzá. Tudom, hogy most rögtön ezt gondolod, hát ennyire hülye nem lehet. De vagyok

Fordított szórendű mondatot csak könnyedén
Amikor összetett mondatot akarsz alkotni, és belebonyolódsz a szórendbe, lefolytatod a következő belső monológot az elmédben? – Mondtam egy kötőszót, akkor ez most milyen

Leblokkolsz és lefagysz, ha meg kell szólalnod németül?
Otthon tudtad, megtanultad, begyakoroltad. Magadban csilliárdszor eljátszottad. Ha ő azt mondja, hogy……akkor én azt válaszolom, hogy…. Még helyzetbe sem kerültél, már érzed a hideg

Nem szereted a németet?
Nem szereted a németet? Gyakran hallom. Ha ezzel az érzéssel akarod a németet tanulni, akkor annak az eredménye sokkal de sokkal rosszabb

Hatékony-e kész német mondatokat bemagolni?
Szerintem nem. Ja és agykutatók, idegtudósok, tanulási szakértők szerint sem hatékony. Az idegen nyelvet is úgy kell megtanulni, ahogyan az anyanyelvet tanultad. Legalábbis,

Nagy szókincsed van, mégsem tudod használni?
Dalma vásárlófüggő. Dalma élete tarthatatlanná vált. Felkereste a pszichológusát. A doktor megkérdezte, hogy mikor szokott vásárolni, mennyire súlyos a helyzet. – Kezdetben csak hétvégén

3 egyszerű varázstrükk szókincsbővítéshez
A leggyakrabban használt kifogás a haladásra, hogy nincs rá idő. Legyél kezdő vagy sokszorosan újrakezdő. Akkor is felléphet ez a probléma, ha egykor egészen
