Blog
Tanulás módszertan blog

A tanulás még nem tudás
Előbb lesz az emberből gép, mint a gépből ember. Egészen jó úton haladunk afelé, hogy egy kaptafára gondolkodjunk. Upsz, rosszul mondtam, mert egyáltalán nem

Alsós gyermekednek nem megy a szövegértés?
Biztos vagy ebben? „Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem az, amit holtbiztosan tudsz, csak éppen rosszul.” Mark Twain Egy aggódó szülő keresett

Így készülj a szóbeli érettségire, ha ötöst akarsz
A tanulási stratégia érettségire, ami nem igazán működik Mennyi napom van, mennyi tételem van. Naponta 4-5 tételt kell megtanulnom. A kisördög azt súgja: Oh,

A szorongás butít
Észrevetted, hogy nem úgy működsz, ahogyan két-három évvel ezelőtt? Akár tudatosan, akár rejtve, de a félelem állandósult. Szorongás formájában része lett az életednek. Két évig

Kik lesznek 21. század analfabétái?
Mindig elkeseredem, amikor azt hallom, olvasom, hogy: A tanulás nem könnyű. A tanulás nem megy gyorsan. A tanulás kemény munka. A tudásért meg kell

A bal félteke elválaszt, a jobb összeköt
A mostani teremtett világunk igencsak balféltekés. Hozzájárult ehhez az iskola, ahol csak a matek és a szövegértés fontos.( bal félteke.) A profit a cél, nem a tevékenység maga.
A bal a digitális agy, a jobb az anaglóg. Digitalizáció. Még egy plusz pont a balnak.
Szenvedünk-e ettól a világtól, amit teremtettünk?

Hogyan tanulj meg újra képekben gondolkodni?
Egy kép többet mond 1000 szónál. Folytassuk ezt a gondolatmenetet. Akkor egy képpel annyit tanulsz, mintha 1000 szót elolvastál volna. Na jó, tudom, hogy

Élvezetes, egyszerű gyakorlat a jobb-bal agyfélteke harmonizálásához
Egy angol tanárnővel vagyok szakmai kapcsolatban. Sok mindent vett át tőlem és kombinálja a saját technikájával. A minap szakmai tanáccsal fordult hozzám, mert úgy

Lehetsz-e okosabb, mint amilyennek születtél?
Nagyon hamar megkapja az ember a bélyeget: gyenge, közepes, vagy jó képességű. Vajon mennyire igaz az, hogy már születésed pillanatában eldőlt a sorsod, értelmiségi
Német módszertan blog

Hogyan kezdd el használni az új német nyelvtant?
Megtanultál egy új nyelvtant. Tegyük fel passzívot, feltételest, zu+Infinitívet. Érted és minden gond nélkül oldod meg a hozzá tartozó nyelvtani feladatokat. Észrevetted már, hogy

Napi 3×10 perc szótanulással 15 hét alatt középfokú szókincs
Ha gyorsan akarsz haladni, tanulj kevesebbet Nem, nem viccelek. Amennyiben elhangzott már a szádból a következő kijelentés, vagy akár több is belőle, akkor olvasd végig

Így leszel német tanulás függő
Richard Feynman módszer tapasztalatom szerint a beszédkészség fejlesztésének leggyorsabb módja. Richard Feynman, Nobel – díjas fizikus volt. Imádták a hallgatói. Steve Jobs is a legjobb

Új német nyelvtant tanultál? 6 egyszerű lépés a használathoz
Fókusz Csinálj meg velem egy gyakorlatot, mielőtt elolvasnád a cikket. Nézz körül ott ahol vagy és számold meg, mennyi pirosat látsz. Rajta. Most

7 Szótanuló technika –TESZT
Mennyi német szót kell tudnom, hogy beszéljek? Kezdő alapszókincs 1300-1500 szó. Ezzel képes vagy kapcsolatot teremteni. Egyszerű kifejezésekkel el tudod mondani az alapvető

Egy helyben toporogsz a német tanulással?
Hadd tegyek fel neked egy egyszerű kérdést. Mióta toporogsz egy helyben a német tudásoddal? Vagy esetleg örökös újrakezdő vagy? És most felteszek még 3

Hogyan készüljünk a Minden Nap Németül magazinból nyelvvizsgára?
Én azt vallom, hogy nincs szükség kurzuskönyvre, ha egy ilyen kincset tartunk a kezünkben. Minden számban vannak olyan írások, amelyek a nyelvvizsga témaköreihez tökéletesen

Szótanuló technika villámtempóban 2.rész
Az első részben a szótanulási módszer hívószó/ kulcsszó technikával menetét írtam le. Ellenvetéseket. Ha még nem olvastad, kezdd azzal. Most megmutatom az összetettebb szavaknál

Szótanuló technika villámtempóban 1. rész
Képzeld mi történt velem. Elpilledve utaztam a vonaton Budapest felé. Majdnem bóbiskoltam. Vészfékezés. A szívem majd kiugrott a helyéről. Pánikszerűen ugráltunk le a vonatról. Mi