Barion Pixel
Jobbal Jobban

Jobb agyféltekés tanulás Mítosszal van dolgunk, vagy valóban forradalmi módszer?

A jobb agyféltekés tanulás kifejezés ma már nem ismeretlen fogalom azok számára, akik nyitottak az alternatív tanulási módszerekre. De valóban alternatív?
Van, akinek az agya már teljesen átállt, átgyurmázódott. És persze van, aki szkeptikus még a módszert illetően.
De vajon valóban forradalmi ez a módszer? Tényleg az egyik félteke a kulcs a hatékonyabb tanuláshoz? Ebben a cikkben átfogóan bemutatom, mit jelent a jobb agyféltekés tanulás, honnan ered, milyen alapokon nyugszik, és mit érdemes tudni róla, mielőtt belevágsz.

 

 

Mit jelent a jobb agyféltekés tanulás?

 

Az emberi agy két fő részre a bal és a jobb félteke másféle feladatokban jeleskedik. A bal agyfélteke felelős a logikáért, a nyelvért, az elemzésért, míg a jobb agyfélteke az intuícióval, a kreativitással, a vizualizálással és az érzelmek feldolgozásával áll kapcsolatban.
A jobb agyféltekés tanulás lényege, hogy a hagyományos, bal agyféltekére épülő tanulási folyamatok helyett vagy mellett a jobb agyféltekére jellemző képességeket és feldolgozási módokkal dolgozó stratégiákat alkalmazzuk. Ez vizuális tanulást, kulcsszavakhoz történetek társítását, rajzolást, színeket, ritmust és érzelmi asszociációkat is jelenthet. Humoros sztorikat találunk ki.

 

 

Honnan ered a módszer?

 

A jobb agyféltekés tanulás alapjait az 1970-es években fektették le olyan kutatók, mint Roger Sperry, aki Nobel-díjat kapott az agyféltekék specializálódásával kapcsolatos kutatásaiért. A „két agy” elv lényegét leegyszerűsítve igen korán kezdtem alkalmazni a német tanításomban. Mivel hihetetlenül jól működött, átvittem a többi tantárgyra is és kidolgoztam az egyedi módszertanomat.

 

 

Mi történik, amikor aktivizálod a jobb agyféltekédet?

 

Amikor a tanulás nem csupán a szöveg szó szerinti memorizálásáról szól, hanem kapcsolatok, képek, ritmusok, színek, mozdulatok és érzelmek segítenek az információ elraktározásában, akkor bekapcsol a jobb agyfélteke. Ez a tanulás nem lineáris, hanem asszociatív. És pont ez a lényeg. Az agyad nem lineárisan gondolkodik, rögzít, ötletel, hanem sugárzón. Vagyis brainstormingolsz önmagaddal. Mi történik veled ilyenkor?

• motiváltabbá válsz

• kreatívabban gondolkodsz

• megérted az összefüggéseket

• hossztávú memóriahálót építesz

 

 

Mik a leggyakoribb tévhitek?

 

1. „Csak a jobb agyféltekét kell használni.” Valójában az agy mindig együtt dolgozik, a két agyfélteke folyamatos kapcsolatban áll. A tanulás akkor a leghatékonyabb, ha mindkettőt bevonod.

2. „Aki művész, az jobb agyféltekés, aki matekos, az balos.” Ez leegyszerűsítés. A legtöbb embernél kevert dominancia figyelhető meg.

3. „Ez csak gyerekeknek való.” A módszer bármely életkorban segíti a tanulási folyamatot.

 

A tudomány mit mond?

 

A két agyfélteke specializálódása tudományosan igazolt, de a két félteke működése komplex és nem szigorún elkülönült. A jobb agyféltekés tanulási módszerek hatékonysága néhány tanulmányban pozitív eredményeket mutatott (pl. vizuális tanulás, asszociációk alkalmazása), de a szakirodalomban nincs egységes álláspont.

Tudod mit? Engem a tapasztalat érdekel és nem az, amit a tudomány mond. Mi a tapasztalatom? Sikerélményeket élnek át a tanulók és élvezik a tanulást.

 

Kinek érdemes kipróbálnia?

 

Aki már belefáradt a száraz magolásba,
vagy aki korábban sikertelennek érezte magát a hagyományos tanulásban.

 

 

Összegzés: Forradalom vagy túlzás?

 

A jobb agyféltekés tanulás nem csodamódszer, de nem is puszta hóbort. Egy alternatív szemléletmód, amely sok embernek valóban segít visszatalálni a tanuláshoz.
Ha kíváncsi vagy, hogyan néz ki a gyakorlatban a két féltekés tanulás, olvasd el a sorozat következő részét is, ahol még többet elárulok a részletekről.

De tudod mit? Ne is várj addig. Ha nem tudsz németül, akkor máris kipróbálhatod a módszer egyik elemét. De ez tényleg csak egy apró elem, mint a meggy a feketeerdő tortán. Kattints ide és tanulj meg 10 német szót a jobb agyféltekés módszerrel.

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás